BioRose-Bulgarian Rose Water Facial Mask•

 Sziasztok, érkezett még egy szuper BioRose termék amit most ebben a bejegyzésben ismerhettek meg.

Korábban írtam már Nektek a BioRose termékek kapcsán egy két részes beszámolót, aki esetleg lemaradt volna róla, itt találja az 1. részt, itt pedig a 2. részt linkelve. :)


Annyit fűznék hozzá még itt az elején, hogy ehhez hasonló terméket még sosem volt szerencsém próbálni, általában a hagyományos fátyolmaszkokat szoktam alkalmazni, viszont ebben az esetben hihetetlenül izgatott voltam, hiszen azonfelül hogy ez is viszonylag hasonlít egy fátyolmaszkhoz, tulajdonképpen nem csak a hozzácsomagolt kis maszkokkal lehet csak használni a terméket, hanem önmagában is szérumként vagy elixírként.

BIOROSE-Hyaluronsavas rózsavíz arcszérum-200ml

A 200 ml-es termék mellé jár 10 db különcsomagolt kis "tabletta" szerű dolog, amik tulajdonképpen maguk a száraz fátyolmaszkok. A bemutatás és tapasztalat megosztás végén találtok videót, hogyan használjátok ezeket a kis maszkokat.


A termék képes helyreállítani a sejtek működését, csökkenti a duzzadt tüneteket, mélyen hidratál és nyugtat, valamint rendszeres és hosszútávú használat mellett képes feszesíteni a bőr legfelsőbb rétegét, segítségével a bőr jobban megköti a nedvességet és a kollagén termelődésben is szerepet játszik.


Tartalmaz damaszkuszi rózsa vizet, értékes kivonatokat mint rozmaring kivonat és rosa canina gyümölcskivonat, hyaluronsavat, növényi olajokat (citrom, muskátli) és jótékony vitaminokat is mint B1-B2-B3 és C-vitaminokat. Többféle bőrtípusra is használható, száraz, vízhiányos, normál és vegyes bőrre is, valamint az érett bőrrel rendelkezőknek kifejezetten ajánlott. (+35-50, 50+) 
Mindenképpen arctisztítás után érdemes alkalmazni reggel vagy este. Én 1 héten kb. két alkalommal készítettem maszkot, egy alkalommal pedig önmagában csak az esszenciát paskoltam be a bőrömbe.


Mind a két használati verzió nagyon tetszik. Egyébként ezeket a kis maszkokat is egyszerű elkészíteni, egy tiszta tálkába kell tenni, én egy nagyobb csészében készítettem el, majd öntöttem rá tetszőleges mennyiségű folyadékot a palackból. Picit várni kell míg jól megszívja magát a korongocska, majd óvatosan ki lehet csomagolni. Ezt követően kapjátok meg a már jól ismert fátyolmaszk formát, amit fel lehet helyezni az arcra. Viszonylag elég jól illeszkedik, nekem talán egy kicsit nagynak bizonyul, de nem vészes, jól be lehet borítani az egész arc felületét, ahol pedig túl lóg, ott csak ráhajtom és kész.


Nagyon kellemes rózsás illata van az esszenciának, nem túl sűrű állagú, tényleg olyan mint az előre csomagolt fátyolmaszkok esszenciái. 15-20 percig érdemes fent hagyni a bőrön, ez alatt az idő alatt képesek beszívódni a hatóanyagok a bőrbe. Leválasztás után a maradék szérumot könnyedén be lehet ütögetni/masszírozni az arc bőrébe. Szuper gyorsan beszívódik, kellemes frissességet és puhaságot ad, valamint egységes bőrképet. Nagyon jól hidratál és nem feszül az arcom használat után, illetve ragacsos érzést sem eredményez. Nekem egyáltalán nem irritálta a bőrömet, és kifejezetten tetszik még ez a gazdaságos mennyiség. Mert alapvetően ha a maszk nélkül használom kevesebb mennyiséget kell feltennem mint mikor felitatok egy kis "tablettát", de mindkét módszer szerintem nagyon élvezhetővé teszi ezt a terméket.

És itt egy kis mini-videó amiben megnézhetitek hogyan működik a termék.



Nagyon szépen köszönöm Szilvi, hogy ismételten megismerkedhettem egy ikonikus BioRose termékeddel, mindenképpen ajánlom ezt a terméket is ahogyan a többivel is maximálisan elégedett vagyok. Ha pedig felkeltette az érdeklődéseteket, ne habozzatok kipróbálni őket, biztosan nem ér majd csalódás. A www.biorose.hu oldalon tudtok tájékozódni és nézelődni, valamint innen is tudjátok megrendelni őket.


Elérhetőségek:



Köszönöm a figyelmeteket, remélem tetszett Nektek ez a bejegyzés, találkozunk a következő írásom alkalmával.
Sziasztok!
Béke és szeretet! B.

A terméket a BioRose biztosította!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szabd át-Missguided•

Avon ünnepi újdonságok•

"Fekete csütörtök" farmerrel•